Bemutatkozás

TSZÉE - Sárközi Zsolt

'Sárközi Zsolt vagyok.
1990 ben ismerkedtem meg a tetoválással, 92-ben nyitottam meg a Dark-Art stúdiót.
A stúdióból több, a szakmát meghatározó művész nevelkedett ki a hosszú évek alatt, valamint irányadó volt a magyar stílus kialakulásában.
A Magyar Tetováló Szövetség szellemi kitalálója, és alapító tagja voltam 1999 ben.
Több mint egy évtized múlva huzamosabb ideig külföldön voltam így nem tudtam érdemben dolgozni a szövetség keretein belül, ezért kiléptem.
Később 2008 ban több kollégámmal együtt létrehoztuk a tetoválók szakmai és érdekvédelmi egyesületét, amit azóta is vezettek.
Egyesületünk célja a Tetováló szakma színvonalának emelése, valamint megítélésének javítása.
Ettől az összefogástól azt várom, hogy egy egységes Tetováló szakma fog kialakulni, ahol értéket tudunk teremteni, és összetartást kovácsolni.'

MTSZ - Horányi Krisztián

'Horányi Krisztiánnak hívnak. 1995-ben nyitottam meg az első tetováló stúdiómat,a Celtic Moon Tattoo-t. Azóta több szalonban vagyok tulajdonos, vagy társtulajdonos Magyarországon illetve külföldön is. A Magyar Tetoválók Szövetségének alapító tagja voltam 1999-ben. Alelnökként kezdtem, majd 2003. óta, mint elnök dolgozom a Szövetségben. A Tattoo Magazinnak 2000. augusztusa, tehát a lap indulása óta vagyok a főszerkesztője. Minden törekvésem arra irányult, hogy megfelelő menedzsmentet biztosítsak a Szövetség számára, minél szélesebb körben megismertetni, és művészetként elfogadtatni ezt szakmát. Ettől a kezdeményezéstől azt várom, és azért fogunk dolgozni, hogy a magyar tetováló szakma ismét rangjának megfelelő elismerést kapja meg az egész világon.'

Szakmai Bizottság


Sárközi Zsolt


Müllner Csaba


Borbás Róbert


Czakó Judit


Kerek Péter